Immunis

Ülök az időn. Keresztbe font kezekkel, becsukott szemmel ülök. Azt se tudom, mire várok. Néha átfut az agyamon, hogy talán kezdeni kéne valamit. Talán ki kéne törölnöm az érzéseimet. Csak nyugodtan menni előre, mint egy beprogramozott robot, eldobni a terveket, elengedni a nyálas álmokat, és amit elém raknak, pontosabban: elém hajítanak, azzal élni. Amit könnyen kaptam, azt könnyen elengedni. Akit nem érdeklek, azzal nem törődni. Sokszor átfut az agyamon, hogy mennyivel könnyebb lenne érzelmileg immunis lenni.