Megijeszt ez a fényképezőgépként kattogó kettősség. A megrekedt, elhasználódottságból hátramaradt igénytelenség, és a rendszertelenségből gejzírként kitörő precizitás. A kötelességek fújtogató leple alatt, mikor saját magam hó alól való kilapátolására sincs időm, két szúró levegővétel között, akaratom ellenére is átveszi az uralmat pár percre összerogyó gondolataim felett. Pórázon vezeti, sétáltatja kifolyó érzéseim. Aztán már csak azt veszem észre, hogy elbambulok a villamosban és majdnem rossz megállón szállok le. Keresem az áthidalható részeket, de egyelőre csak gumicsizmát veszek a térdig érő sár ellen. Mosolyt cipzározok arcomra, kedveset és vidámat. Okulok a hibákból, csak még a gyakorlat nem érte utol az elméletet.2013. november 8., péntek
csapóajtó
Megijeszt ez a fényképezőgépként kattogó kettősség. A megrekedt, elhasználódottságból hátramaradt igénytelenség, és a rendszertelenségből gejzírként kitörő precizitás. A kötelességek fújtogató leple alatt, mikor saját magam hó alól való kilapátolására sincs időm, két szúró levegővétel között, akaratom ellenére is átveszi az uralmat pár percre összerogyó gondolataim felett. Pórázon vezeti, sétáltatja kifolyó érzéseim. Aztán már csak azt veszem észre, hogy elbambulok a villamosban és majdnem rossz megállón szállok le. Keresem az áthidalható részeket, de egyelőre csak gumicsizmát veszek a térdig érő sár ellen. Mosolyt cipzározok arcomra, kedveset és vidámat. Okulok a hibákból, csak még a gyakorlat nem érte utol az elméletet.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
"Mosolyt cipzározok arcomra, kedveset és vidámat."
VálaszTörlésNagyon jó kis sor lett és ismerős, ismerős...
:) elég sok ember elég gyakran csinálja, bár egyáltalán nem könnyű:) de még mindig jobb, mint mikor valaki túldramatizálva mindenkinek a bánatát sírja :)
VálaszTörlés