Korainak érzem az aggódást. A bánkódó tekintetet, és a "mi lett volna, ha..." gondolatokat.
Miért kéne már most azon rágódnom, aminek emésztésére még ott van számomra az egész élet?
Minél több hibát halmozok most magamra, annál tapasztaltabb leszek később. Legalább tudni fogom, hogy merre menjek, és merre ne. A törött üvegekből kirakott ösvény nem a combtőmet akarja felvágni. Csak felsebzi a talpamat, hogy miután a végére érek ennek az útvesztőnek gondolt útnak, a hegek emlékeztessenek a férelépéseimre.
Korán van arra, hogy felelősséget vállaljak.
Élek a hibázás emberi jogával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése