Egyszer azt hittem, támogat. Másszor azt hittem, pöröl velem. Legtöbbször úgy gondoltam, nem is hozzám beszél. Sokadszorra hallom. Még mindig nem tudom beazonosítani.Türelmetlenül kaparja a fülem, csak arra várva, hogy megfejtsem és kezdjek vele valamihez.
És én csak ülök a sötétben, a képernyőt bámulva töprengek, vajon mit is akar tőlem igazán.
Szándékosan, vagy akaratlanul, mindig történnek szerencsétlen dolgok. Viszont ez a hang...minden egyes kibicsaklott bokánál mögém áll, és csak ott van. És hallom. Zavar.
Egyszer midnenkinek ki kell nőnie a bizonytalanságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése