Volt idő, mikor magadénak gondoltad. Azt hitted, már félúton vagytok a cél felé, sőt, ott feszül derekatokon a célszalag, arra várva, hogy egyetlen aprócska lépéssel elszakítsátok azt, kéz a kézben. De ekkor... a kezét kitépi a kezedből. Nyugodt magabiztossággal néz téged.
És te látod a szemében. Nem érzed, TUDOD, hogy ez neki csak egy volt a sok közül.
Elmegy.
Ott maradsz a gondolataiddal, érzéseiddel. Egyedül.
És ő már tovább is lépett.
Te meg ott állsz, a célszalagnak feszülve, kinyújtott kézzel, arra várva, hogy visszajöjjön, rákulcsolja görcsös ujjaidra megnyugtató kezét és folytassátok.
Engedd el. húzd vissza magad mellé kezed. Hagyd ott a célszalagot. Ballagj vissza. Emlékezz, milyen volt egyedül. Boldog voltál nélküle is. Most is sikerülni fog. Hitesd el magaddal. Én már elhittem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése