Jönnek utánam. Egyik a másik után. A síri csendet ziláló lélegzetem és a talpam alatt reccsenő ágak gyors egymásutánja töri meg. Mintha örökké futnom kéne. A fák közül bármikor előbbukanhatnak. Talán csak beképzelem őket. Talán nem is kéne futnom. Lelassítok. Kifacsart szívem olyan hangosan harangozza mellkasomban dobbanásait, hogy úgy érzem, arra játszik, hogy a világ másik feléről is idehívja őket. Nem várhatom meg, míg beérnek. Másokat is látok futni. Mind ugyanaz elől menekülünk.... de másféleképpen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése